Ez történt 2017-ben és mit várunk a jövő évtől

Szeretném megosztani veled a 2017-es év fontosabb eseményeit a Billcity történetében, valamint megmutatom a 2018-as céljainkat is.

Mit szerettünk volna 2017-ben elérni?

A Billcity fejlesztését 2015-ben kezdtük el, azzal a céllal, hogy egy új felépítésű, automatizált ügyviteli rendszert tudjuk kínálni a kisvállalkozók (és azok könyvelői) számára.

Az első két évben a számlázó modul alap funkcióinak a fejlesztésén dolgoztunk, folyamatosan követve az ügyfeleink visszajelzéseit.

A 2017-es év célja volt, hogy a Billcity már valamilyen módon bevételt kezdjen termelni. Ezt az ősszel indult automata számlafeldolgozó modullal sikerült is elérnünk, sőt jelentősen túl is szárnyaltuk a várakozásainkat.

A 2017-es év mérföldkövei

  1. Év elején elindítottuk a Billcity blogot, ahol könyvelés automatizálásról és egyéb kapcsolódó témákról olvashatsz.

  2. Szintén még januárban írtunk egy cikket a Könyvelő robotokról, ami sok pozitív visszajelzést kapott, ezzel is jelezve hogy elég forró a téma.

  3. Februárban létrehoztuk a Billcity könyvelők facebook csoportot azért, hogy még szorosabb kapcsolatot tudjunk tartani a Billcity-t használó könyvelőkkel. Így tudunk a legjobban figyelni az igényekre.

  4. Március-június között a csoport igényei alapján fejlesztettük a szoftvert. Néhány az ekkor elkészült funkciók közül: Bisnode-dal összekötés, teljes cég és egyéni vállalkozás adatbázis elérése, Piszkozat számlák, Számla elküldése emailben, Vevői fiók, Ajánlatok, Teszt cég, Több vállalkozás kezelése, Több felhasználó, Logó a számlára, Számlalista Excel-be.

  5. A fenti funkciókat még mind ingyenesen adjuk a Billcity-hez. Mivel szerettünk volna idén még bevételt elérni, így ki kellett választanunk egy komolyabb modult/funkciót, amit már előfizetéses rendszerben nyújtunk a felhasználóink felé.
    Sok hasznos modul van a tarsolyunkban, de ki kellett választanunk egyet, ami az automata számlafeldolgozás lett.

  6. A Taylorsoft tulajdonosaként mindig is az automatizálás híve voltam, így folyamatosan kutattuk a lehetőségeket ebben az irányban is már 2001 óta. Nyáron minden energiánkat és a fejlesztőinket erre a témára koncentráltuk, így a korábbi tesztjeinket, félkész megoldásainkat gyorsan át tudtuk fordítani valós, működő rendszerré.

  7. Júliusban kezdtük el megmutatni néhány könyvelőirodának a számlafeldolgozás modult. Mindenhol nagyon pozitív visszajelzést kaptunk, így örömmel folytattuk a munkát.

  8. Július végén határoztuk el, hogy elindítjuk az automata számlafeldolgozás teszt programját közel 50 könyvelőirodával. Nem szerettük volna már a teszt rendszert sem ingyen adni, hiszen akkor nem kapunk valódi visszaigazolást az életképességről. Így szeptember végéig 42 céggel elindult a tesztelési folyamat, akik a visszajelzésekért és a belépési díjért cserébe egy jelentős kedvezményt kaptak.

  9. Októberben a személyes bemutatók helyett próbálkoztunk workshopokat tartani, de ez nem bizonyult hatékony megoldásnak, így november elején újra autóba ültünk és visszatértünk a helyszíni, személyes bemutatókhoz. Ez meg is hozta a várt eredményt.

  10. Még szintén októberben elkészült az első feladás az RLB kettős könyvelési rendszeréhez.

  11. Novembertől folyamatosan készítjük a feladásokat egyéb szoftverek felé is. Elkészült az IMA, rEvolution iroda ++ szoftverekhez a kapcsolat valamint a Nagy Machinátor és Tensoft esetében még apróbb javításokat kell elkészítenünk.

  12. November 29-én néhány nappal az Adónavigátor konferencia előtt döntöttünk úgy, hogy már meg szeretnénk mutatni egy szélesebb kör számára is az automata számlafeldolgozás előnyeit. Gyorsan elkészítettünk a standunkat és sikeresen kiállítottunk a rendezvényen.

  13. Novembertől december 20-ig gyakorlatilag kedd-péntek között szinte minden nap bemutatóztunk Szabó Ágnes kolléganőmmel. Kicsit elfáradtunk, de nagyon sokat tanultunk az érdeklődőktől, akik több mint fele azóta már ügyfelünk lett. Számunkra nagyon fontosak ezek a bemutatók, hiszen így ismerhetjük meg az igényeket, problémákat a leghatékonyabban.

  14. Novembertől több energiát fordítottunk a Billcity könyvelők facebook csoportra. Szeretnénk továbbra is tartani itt a kapcsolatot az ügyfeleinkkel, érdeklődőkkel. Az információkat, ötleteket először itt tesszük közzé, itt vitatjuk meg.

  15. December közepén még szembesültünk egy gyorsan megoldandó problémával is. A számlafeldolgozáshoz ajánlott Fujitsu 6130/7160 szkennerek - eddig biztosnak hitt - beszerzési forrása hirtelen bezárt egy teljes hónapra bármiféle előzetes jelzés nélkül. Így kénytelenek voltunk gyorsan új, sokkal biztosabb lábakon álló forrást találni. Sikerült és még egy jót is kirándultunk a német Feketeerdőben. Januártól már saját készletről szolgáljuk ki megrendelőinket.

Mit várunk a 2018-as esztendőtől?

Megpróbálunk több évre előre tervezni, de ez ma egy innovatív szoftvercég számára szinte lehetetlen. Túl sok a kiszámíthatatlan tényező.

Így készítek egy 3 hónapos tervet, ami elég rövid ahhoz hogy biztosnak mondható legyen, majd egy 12 hónaposat is, amiben már lehetnek változások a körülményeknek megfelelően.

2018. I. negyedév

  1. Folytatjuk a Billcity összekapcsolását a külső könyvelő rendszerekkel. Célunk, hogy február végére minden fontos rendszerbe át lehessen adni a feldolgozott szállítói számlákat.

  2. Élesítjük a számlalistát, keresési, szűrési funkciókkal.

  3. Elindul a valódi automata könyvelés. Felismerjük a számlákról az ÁFA táblázatot és a korábbi gazdasági események kontírozásai alapján megpróbáljuk előre felajánlani a gazdasági eseményt is.

  4. Folyamatosan javítjuk a számla felismerés pontosságát. Ez gyakorlatilg nem csak I. negyedéves cél, mert nem ér véget márciusban, viszont nagyon jelentős mérföldkövek lesznek az első három hónapban. Az a célunk, hogy a mostani átlagos 85%-ról 90% felé emeljük a feldolgozási minőséget.

  5. Mivel a szolgáltatáshoz a Fujitsu professzionális dokumentumszkennereit ajánljuk, így saját magunk teremtjük meg a biztos utánpótlást minőségi, használt termékekkel. Arra törekszünk, hogy az ügyfeleink számára folyamatosan legyen elérhető készletünk ezekből a minőségi szkennerekből.

  6. Folytatjuk a számlafeldolgozó modul bemutatását heti legalább 10 új cégnek.

  7. Szeretném elindítani tanácsadó hálózatunkat legalább néhány vidéki városban. Így nem kell majd heteket várni a bemutatóra, meg lehet nézni a Billcity-t egy tapasztalt felhasználónál a környéken is.

  8. Legalább egy fővel szeretnénk bővülni, egy ügyfél elégedettségi munkatárs (customer success manager) személyében. Az ő feladata lesz, hogy minden ügyfelünk tökéletesen elégedett legyen és megfelelően tudja használni a Billcity-t.

  9. Visszanyúlunk a számlázó modulhoz is, ahol régóta várt funkciókat fejezünk be: ismétlődő számlák, számla kiegyenlítés.

  10. Elkezdjük a PSD2 irányelv alapján rendelkezésre álló banki API kapcsolatok kiépítését néhány bankkal.

2018. II-IV negyedév

  1. További számlázó funkciók következnek. Devizás számlázás, fizetési emlékeztetők stb.

  2. Javítani fogjuk az automata könyvelés minőséségét, alapvetően az öntanulás képességének a fejlesztésével.

  3. Elkezdjük a számla tételeit is feldolgozni.

  4. Minél több bankkal kötjük össze a Billcity-t, megvalósítjuk a banki tranzakciók lekérdezését és automatikus pontozását, könyvelését.

  5. Természetesen a 2018. július 1-től kötelező online NAV-os számla jelentést is minél hamarabb elkészítjük.

Nagyjából ezek a terveink, a fentieken kívül még van néhány szuper funkció előkészítés alatt, de ezeket egyenlőre még nem szeretném elárulni.

Ha bármi gondolatod támad amit el szeretnél mondani, csak írj egy kommentet, válaszolok mindenre.

Tetszett a cikk?

Szeretnél hetente hasznos tippeket kapni, amivel növelheted a bevételedet és egyszerűsítheted az adminisztrációt?

Nem küldünk spamet, csak értékes cikkeket.

comments powered by Disqus