A robotok már a spájzban vannak! Félj tőlük, vagy örülj nekik?

A robotok sokak szerint fenyegetést jelentenek az emberek munkahelyeire. Szerintük most már azok sem fogják megúszni, akiknek magasabb végzettségük van. Itt a magyar cáfolat erre a tételre.

A robotok nem újdonságok, már jó ideje használják őket - az iparban. Mechanikus munkákra már eddig is alkalmazták őket - mindenki legnagyobb megelégedésére. Nem véletlen, hogy mindenki boldog volt: a munka termelékenysége nőtt, ezzel a bevételek és a GDP is, a robotok kitermelték a munkások bérszínvonalának emelkedését is, tehát mindenki a pénzénél volt. Most azonban az eddig magasabb képzettséget igénylő feladatok terén is nyomulnak a robotok. Most már nem elegendő védettség az automatizációval szemben az sem, ha tanulunk?

Dehogynem! Csak másképp.

Az első robotok emberek voltak

Ha hiszed, ha nem, az első robotok emberek voltak. Ford autógyárában dolgoztak - futószalag mellett. Csak egy-egy meghatározott munkalépést hajtottak végre, nem a teljes munkafolyamatot - de azt szinte a tökéletességig kigyakorolták. Ez volt az első alkalom, amikor a termelékenység ugrásszerűen növekedett.

Meg is volt az eredménye. Ford kétszer annyit tudott fizetni egy-egy szalag mellett dolgozó munkásának, mint a hagyományos módszerrel dolgozó versenytársai. Mert a robotizált munkamódszer révén a termelékenység olyan bevételnövekedést produkált, amely ezt simán lehetővé tette.

Ehhez képest az ipari robotok a második nagy termelékenységnövekedési hullámban nem tettek mást, mint ezeket az ember által végzett robotmunkákat váltották ki. A monoton melótól szabadították meg az embereket. És persze sokakat a munkájuktól is. Közülük azonban jó néhányan újra munkát találtak - mihelyst kicsit képezték magukat.

Most azonban a 4. ipari forradalommal, azaz a technológiai forradalommal itt vannak azok a robotok is, amelyek már a képzettebb emberek munkáját is képesek elvégezni.

Most már nem elég csak tanulni?

A robotok miatt még többet kell tanulni!

Éppen ellenkezőleg: még többet kell tanulni! A robotok ugyanis egyelőre azokat a szellemi munkákat tudják ellátni, amelyek szellemiek ugyan, tehát magasabb képzettséget igényelnek, de jól sztenderdizálhatóak. Vagyis szellemi területen monotonnak számítanak.

A könyvelés területén pl. az adatrögzítés és kontírozás (klimpírozás) ilyen munka. Jól paraméterezhető, tehát egy robotnak is "megtanítható", de hihetetlenül unalmas. Amikor begépeled egy szoftverbe egy számla adataid, tulajdonképpen a könyvelői munka robotját végzed.

Gyaníthatólag ezért olyan lelkes sok könyvelő ügyfelünk, akik látják, hogy a Billcity könyvelő programja ezt a monoton feladatot pikk-pakk elvégzi helyettük. (Ha többet is meg szeretnél tudni erről, akkor kattints ide és néz szét a közösségünkben!)

Hogyan tartsd meg a munkád a könyvelő robotok mellett?

Úgy, ahogyan a KPMG is csinálta. Ők a bevallások elkészítéséhez alkalmaznak robotokat. Kettőt is. Úgy, hogy mellette 10%-kal növelték a létszámot is. (Vagyis emberből is többet alkalmaztak.)

Mit értek el ezzel?

  1. Kétszer annyi bevallást készítettek el, mint korábban. Ez több ügyfelet, azaz több bevételt is jelentett.
  2. Az egy bevallásra fordított feldolgozási idő 20%-kal csökkent egységnyi idő alatt. Vagyis a termelékenység látványosan megugrott.

Mint látható, a robotok szorgalmasan dolgoztak - mégis kellett a bővüléshez a jól képzett munkaerő is. Egyszerűen azért, mert a humán munkaerő azokra a feladatokra koncentrálhatott, amelyek nem adminisztratívak, mechanikusak, azaz kellett hozzá a szakmai kvalitás és kreativitás. Tehát a még magasabb képzettséget igénylő munkákra fordíthatták a figyelmüket. (Amelyekért nem mellesleg több pénzt is kérhettek.)

Hogyan tartsd meg a munkádat a könyvelő robotok mellett?

Koncentráld erőidet a magasabb szakmai kvalitásokat igénylő munkákra, és még egy jó ideig nem kell tartanod a robotok nyomulásától!